Azt Hiszem Tényleg Végképp Belefáradtam Abba,

mikor éltél, mindenhol téged láttalak

a dezodor flakonban, ami a tv mellett

volt folyamatosan, vagy a borotvádban

amit szanaszét hagytál mindenhol,

esetleg a papucsokban, amiket használtál

de már nem talállak sehol

csak a képek és a szekrényben

lévő ruhák bizonyítják, hogy

tényleg léteztél

ha pedig bizonytalan vagyok

a halálodban, mint majdnem mindennap,

akkor csak szétnézek és rájövök,

túl nagy a rend ahhoz, hogy megtaláljam

a nyomod, te már nem vagy itt

egy sírra virágot tenni a világ legfájdalmasabb dolga

néha a barátok olyanok, mint a víz

kifolynak az ujjaid között, eltűnnek,

visszacseppennek a folyóba, ahonnan jöttek

de talán az igazi barátaid benned élnek,

nem véletlenül van a tested több, mint fele vízből

a halál olyan lehetetlen dolognak tűnt eddig

az online oktatás egyetlen értelme, hogy végre nem kell mindennap megjátszanom magam az iskolában

mert tudjátok... ha nem mosolyogok az azt jelenti, hogy sajnáltatom magamag, vagy épp siránkozok

nem

értem

az

embereket

és

soha

nem

is

fogom

felfogni

ebben

mi

a

jó

valakinek

az a gyerek voltam, aki legszívesebben

körülölelte volna az egész világot,

most az a felnőtt vagyok, aki

nem hagyja, hogy megöleljék

nőként nem az a dolgunk,

hogy parancsszóra szüljünk,

hanem az, hogyha már világra

hozunk egy életet, akkor

megtanítsuk neki azt, hogy

ez nem kötelező

és végképp nem kötelesség

még mindig arra jövök haza,

hogy úgyis itthon leszel

és elmeséled az idegesítő vicceidet

újra meg újra

de te nem vagy többé

senki nem mesél

kérlek mesélj utoljára egyet

most nevetni fogok ígérem

sosem kellett elég erősnek lennem ahhoz, hogy egy temetést végig éljek eddig

tudtad, hogy a szívnek nincs hangja akkor, amikor összetörik?

akkor én miért hallom a hangot újra és újra?

mi ez a visszhang?