űr vagy zavar?
űr vagy. zavarsz.
a szerelem kicsit leharcolta.
de a lelke valahol mélyen, mégis kibaszottul gyönyörű.
⁰²²Legyél az örökkém.
a nap felkel,
s mi elmúlunk.
a világossal felszívódunk
és az éjszakával átalakulunk.
te sötét, fekete árny...
hogy lehet, hogy mióta velem vagy,
a világomban süt a nap és bár
utálom a fényt, téged mégis kedvellek;
elveszek veled, ha szépen megkéred.
⁰¹⁶Ahogy a gyilkos, a vért, az aszfaltra. Én úgy a szerelmünket, a sírba.
bőr a bőrön, ahogy siklik:
tulajdon szemeid enyémeket nézik.
kéz a nyakon, test a testen;
én egész este téged leslek.
mindenben téged kereslek,
és remegek ha meglellek.
keresni akarlak, ha itt vagy:
akkor is – akarattal akarva
akarom, hogy akarj.
Onnantól kezdve, hogy megfogalmazódik benned az a gondolat, hogy "érezni akarom őt", nincs visszaút.
mi ketten
vagyunk
a művészet.
ágyneműket gyűrünk és egymásba mosolygunk;
én téged bámullak, te pedig engem.
a fekete pólódon a sminkem,
az arcod ragyog: tőlem.
két karoddal átölelsz,
és ameddig ennek nincs vége,
el sem engedsz.
mert nem szeretnéd, mert nem akarom.
húzva vonom magamhoz a karod.
simítom az arcod és csodállak;
a nap minden percében óhajtalak.
𝙼𝚒𝚔𝚑𝚊𝚒𝚕 𝙱𝚞𝚕𝚐𝚊𝚔𝚘𝚟, 𝚃𝚑𝚎 𝙼𝚊𝚜𝚝𝚎𝚛 𝚊𝚗𝚍 𝙼𝚊𝚛𝚐𝚊𝚛𝚒𝚝𝚊 (𝟷𝟿𝟸𝟾-𝟷𝟿𝟺𝟶)
”Zokog - s szép szárán könny csorog,
Mint halhatatlan gyöngysorok.„
- Edgar Allan Poe