Kortárs - Blog Posts

"Azt mondják egy rossz kefélésnél nincs rosszabb. De van. Az, ha újra és újra kényszeresen megismétled azzal, aki újra és újra megöl téged"

Bevettelek mint egy gyógyszert, mint egy szem kémiai anyagokkal dúsított keserédes ízrobbanást. Lehet előtte meg kellett volna kérdeznem a kezelőorvosom vagy a gyógyszerészem, mert a mellékhatás amit kiváltottál még most is érződik. Egy érzelmi élőhalott lettem a szenvedély peremén.

Egyre nehezebben kapcsolódok. Néha szeretném, hogy megértsenek, de rájövök nehéz úgy, hogy én meg nem értem az emberek többségét. Mintha elmenne mellettem a világ, a trendek, és az, hogy aktuálisan éppen mit illik vagy mit nem. Soha nem álltam be a sorba és most sem vagyok képes. Ez lehet, hogy egy kereszt, ugyanakkor néha jó érzés azt látni, hogy ti olyanok vagytok, én meg ilyen. Egy a lényeg: túlgondolni nem szabad, meg kell élni.

Előbb eltol magától, majd mélyen magába fogad. Igen, a gyűlölve szeretés valami más... Egyszerre emel fel és tör össze apró darabokra. Egyszerre félsz és remélsz, akarsz és elutasítasz. Egyszerre vagy gyilkos és áldozat.

"Egyszer azt mondta valaki: hagyd a gecibe, engedd hogy magaddal vigyen."

A te valóságod, az én halálom, a te szerelmed az én mérgem, a te csókod az én ópiátom, és a tested érintése számomra, minden öröm legfájdalmasabb gyönyöre.

"Két napja nem beszéltünk, hát elmentem hozzá. Ő csendben ajtót nyitott, hosszan vizsgálta az arcomat, elmélyült a szemeimben, majd pár perc közénk ült zavart némaság után megfogta a kezem, behúzott a szobájába és esélyt sem adott, hogy bármit is mondhassak... Az arcomra ült."

Ritka boldogság:

Cseresznyeszín reggelünk

Csókokban fürdik

Szerettem. Lehet nem jól, vagy éppen ügyetlenül, de szerettem. Aztán ezt is sikerült elbasznom. Köszönöm a figyelmet.

Vannak pillanatok, amikor a szerelem csatát veszít a komplexusaiddal szemben, te pedig elveszíted azt, aki az életénél is jobban szeretett téged...

Minden reggel úgy kelek fel, hogy ma minden más lesz, aztán újra és újra elkövetem ugyanazokat a hibákat, és ezzel kicsit meghalok én is és meghalsz te is. Lassan fáradok.

A te álmod néha más rémálma.

Leiner Laura

tévedtem

nem magamat imádtam,

hanem tévesen

azt az embert,

akinek téged hittelek.

kényelmes volt

azt gondolnom, hogy

a hibáid valójában erények,

s ezzel megsemmisíteni

az önbecsülésem

utolsó szilánkjait is...

Nem kértem, de te lehajoltál értem, magadhoz emeltél, s most hogy mennék, önző vagyok és lelketlen... Ne csináld ezt velem, sosem kértelek semmire, így nem is tartozom semmivel...

Én mindig elvesztettem őt, ám ő mindig rám talált. Aztán egy nap ő vesztett el engem, s én azóta sem találom a visszavezető utat hozzá...

végleg elvesztem benned, mialatt a te és én, mi lettünk

Az én félelmeim a te gyengeségeidből fakadtak...

Azért félek, mert... hát szóval, nyilvánvaló okokból nem maradhatok mindig veled. És attól félek, hogy én veled akarok lenni, sokkal jobban vágyódom rá, mint szabadna.

Stephenie Meyer

Néha fázok, ami annyit jelent csupán, hogy minden egykori forró csókod a lelkemen, lassan halott emlékké válik...

Az én szerelmem gyűlölet is egyben...